Vihartanc - 4. reszlet.

3.

Ki a cigány?

Sokan fognak biztosan értetlenkedni, de én azt mondom, hogy ma Magyarországon nem létezik a cigányság.

Rengetegen hiszik – szinte mindenki –, hogy egy nagy, homogén masszáról beszélünk, benne sok százezer emberrel, akik majdnem mind ugyanolyanok, és mindig igazolják a velük szemben megfogalmazott előítéleteket. Hát én meg azt mondom, hogy a magyarországi cigányság nem létezik. Cigányok vannak, cigányság nincs.

Aki valaha is látta, megélte és megértette ezt a közeget valóban, az igazat fog adni nekem. Hogy hozzak megint egy párhuzamot, Amerikában sincsen indiánság. Nem is akarja senki egy csoportba összeterelni őket. Indián csoportok vannak. Sokan és sokfélék, bár biztos, hogy sok mindenben hasonlatosak is egymáshoz. Van ló, tomahawk, madártollak.  Mégis, nem nevezhetjük őket önálló népnek, vagy egyetlen közösségnek. Magunkkal kapcsolatban persze én nem nagyon szeretnék – legalábbis most – belemenni a saját apacs, sziú, vagy dakota csoportjainkba, elég az, ha azt mondom: cigányság helyett helyi cigány közösségek léteznek – sok ezren, szerte az országban. És ezek mind különbözhetnek egymástól. Mert számos dolog alakítja őket. És erre próbálok mindenkit rávenni, ezt próbálom mindenkivel megértetni: ha a cigányokkal kapcsolatban megél valamit, akkor azt csakis arra a kisebb csoportra, arra a helyi közösségre vonatkoztassa, ahol azt megéli. Mert igenis vannak istenfélő, a vallást az életük, és saját közösségük alapjává tevő cigányok pl. Szabolcsban, és vannak olyan közösségek is – akár csak egy megyével odébb –, amelyekben igenis előfordulhat, hogy a templom és a persely szentsége sem létezik már egy idő után. De ezek más és más helyi közösségek, egyes esetekben pusztán csak családok – olyanok, amelyekben valaminek a hiánya, vagy éppen a megléte határozza meg, hogy őket milyennek élheti meg az ott, velük élő gázsó többség – egyes helyeken lassan kisebbség –, illetve a többi cigány-ember. És ez sok helyen sokféleképpen történhet, de persze el kell ismerni, sok a hasonló helyzet.

Szóval a cigányokat nagyon nehéz általánosan valamilyennek megítélni. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha sokszor élik meg ugyanolyannak a cigányokat (pontosabban ugyanolyannak élnek meg egyes cigányokat), akkor a gázsó társadalom folyamatosan igazolva látja saját előítéleteit. És ezért őket nagyon nehéz – legalábbis nekem – elítélni. A többség hisz abban, amit igazolva lát. És ez minden emberre jellemző. Bőrszíntől függetlenül. A cigányok például sokan azt látják igazoltnak, hogy a gázsók rasszisták (mert nem veszik fel őket talán a bőrszínük miatt dolgozni, vagy nem szolgálják ki a boltban őket), amiből ezeknek a sokaknak a számára az következik, hogy nekik a gázsók szinte kivétel nélkül mind rasszisták. Általánosítás itt - általánosítás ott. Holott ez biztosan nem lehet így.

 A fejezet címében szereplő egyszerű kérdés (ki a cigány?) biztos, hogy rengeteg embernek könnyen megválaszolhatónak, illetve egyszersmind értelmetlennek is tűnik. A cigány az cigány és kész, nem kell túlragozni. Ugyanakkor ez sajnos egy sokkal bonyolultabb dolog mégis. Az egész, cigányokkal kapcsolatos kérdéskör ide elérkezve általában mindig is egy parttalan vitává fajul, ugyanis ma Magyarországon az elméleti integrátorok szerint nem lehet, sőt nem is szabad tudni, hogy ki a cigány és ki nem. Azaz, beszélünk, megélünk, sőt, megszenvedünk nagyon sokan egy komoly problémahalmazt, de még csak azt sem engedik egyesek átbeszélni, hogy kik a szereplői annak. Hogy kik azok, akik abban hús és vér emberek, valamint sorsok, jogok, felelősségek – legalább elméleti – hordozói. Merthogy nincs etnikai alapú adatgyűjtés. Mindenki, bárki és senki lehet cigány. És nagyon sokak szerint ez az igazi demokrácia. Éljen, ennél szebbet és humánusabbat még nem találtak ki! Az vagy, ami lenni akarsz. Baromság. Szerintem legalábbis baromság.

Láthatók és láthatatlanok a cigányok egyszerre – vagyunk is, meg nem is. Ezek után aztán tényleg nem csoda, hogy a Jóisten sem tudja, hogy mit és hogyan kellene kezdeni velünk. Úgy vagyunk hivatalos statisztikák szerint alig 200 000-en a legutóbbi népszámlálás alapján, hogy közben mégis mindenki attól fél, Magyarország jövője forog valóban kockán, ha nem sikerül az összes Rostás, Lakatos, Balog, Farkas és Kolompár családját iskolába küldeni, majd pedig érdemi munkához juttatni.

 Szóval a nem meghatározható számok, adatok is egy komoly gátat jelentettek eddig, és ez a tényező sem engedte a problémák, gondok kezelését. Voltak, akik szerint kellene tudnunk, hogy kik a cigányok (főleg, ha segíteni akarunk rajtuk), a másik csoportosulás meg úgy vélte, hogy kezeljük szegény-kérdésként a dolgot, és akkor politikailag korrektek is maradunk, és nem is bélyegzünk meg senkit, mert ha a szegényeken általában véve segítünk, akkor jó eséllyel majd a cigányokon is segítünk, stb.

Ugyanakkor, amíg ezek jól kivitatkozták magukat, addig az elmúlt években megszülettek a legkülönbözőbb megmondó-emberek által vizionált számok a cigányokra vonatkozóan: 193 000 és 1 000 000 között gyakorlatilag bármi. Ez pedig azért érdekes egy dolog, mert a mindenkori hatalomgyakorlókat először még arról is nehéz meggyőzni, hogy foglalkozzanak a cigány közösségek felzárkóztatásával, nemhogy pénzt, vagy megfelelő jogszabályalkotást kérni tőlük erre. Ha valahogy ez mégis sikerülne, akkor viszont úgy vélem, egyáltalán nem mindegy, hogy egy kormány 193 000 ember tekintetében gondolkodik programokról, jogszabályokról és intézkedésekről, vagy akár az ország egytizedét tartja közvetlen – illetve a fennmaradó mindenki mást közvetett – célcsoportnak. És ha ebben az egész keretben még azon is vitatkozni kell, hogy ki a cigány, és miért, és tudhatjuk-e, akkor valóban nem mérhető fel, hogy mi és mennyiért segítene, vagy segített volna végre.

Szóval érdemes körüljárni ezt a kérdést rendesen: van cigány-ügy, vagy nincs?

Ha nincs, akkor mi van helyette? Igazuk van-e azoknak, akik egyfolytában arra hivatkoznak, hogy a mély-szegénységben élő cigányok és nem cigányok javarészt ugyanúgy élnek, még ha ezt a társadalom nagy része nem is ilyennek látja. De akkor itt azonnal fel kell vetnem egy általam látni vélt ellentmondást:

A liberálisan gondolkodó és egy időben még szavazó barátaim azt mondják, hogy valójában színvakság van (illetve annak kellene lennie), és nem tudhatjuk ki a cigány, sőt, szerintük ez nem is érdekes egyáltalán. (kicsit úgy érzem, szerintük „nem illik” ezt tudni, de csak finoman, szemlesütve gondolják végig ezt is) Közben pedig ugyanők hivatkoznak arra, hogy a margóra szorult cigány és nem cigány között nem sok a különbség, életüket szinte mindenben hasonló jellemzők kísérik. Ők úgy látják, egybefolyik a nyomor, azaz, cigányok és nem cigányok kódisként sok mindenben ugyanolyanok.

De akkor kérdezem én, ezt vajon honnan lehet tudni? Ha nem lehet érdemben különbséget tenni cigány és nem cigány között – szerintük legalábbis – akkor mi alapján látok két különböző csoportot ugyanolyannak? Vagy pusztán a rasszok különbsége lehet itt érdekes, az életvitel nem számít?

Ugyanígy jó lenne mindemellett körüljárni azt is, hogy a cigány tulajdonság minden hátrány bekövetkezésekor releváns – tudniillik amiatt nem kapott valaki munkát, vagy került sok esetben tényleg elkülönített iskolai osztályba a gyermeke – de nem érdekes az élet más területein?  Azaz: ha látni akarom a cigányokat, akkor látom, ha pedig nem akarok a cigányokról mondjuk a bűnügyi hírekben tudni, akkor gyorsan elfelejtem őket? Közben félreértés ne essék, magam is a legkeményebb retorziókat vágyom azok számára, akik valamilyen védett tulajdonság miatt hoznak egyeseket hátrányos helyzetbe, de ezt a kérdést is lehetne végre objektíven és őszintén járni körül.

Sokan hozzák példának az Egyesült Államokat, mint a demokrácia igazi szentélyét. Ahol még fekete (félig fekete) elnököt is sikerült választani, és ahol az elmúlt kétszáz évben meg kellett küzdeni a déliekkel, a rabszolgatartókkal, a KKK-val, az általános joghátrányokkal. Szép harc volt, magam is kalapot emelek előttük. De közben meg ebben az országban a bűncselekményt elkövetőkről szóló hírekben elhangzik a faji (ami valójában rasszhoz kötődő!), illetve az etnikai hovatartozás. És ezt természetesnek veszik. És most még csak az sem vitatható a részemről, hogy ez a tény esetleg ne erősítené – vagy erősíthetné – valóban az amerikai társadalomban meglévő előítéleteket az egyes kisebbségi csoportokkal szemben, és elismerem, ezek is biztosan formálják bárkinek a feketékről, latinokról, ázsiaiakról, stb. kialakult és legbelül megélhető képét. Ugyanakkor ők, az amerikaiak úgy vélik, hogy felesleges vitáknak még csak teret sem adva hasznos, fontos, sőt, az egész társadalom érdeke, ha nyilvánosságra hozzák a sokak által nálunk bizalmasan kezelni vágyott adatokat.

Cigány vagy nem cigány? Elhangozhat, vagy sem? Tegye fel mindenki a kérdést, aki a cigány felzárkóztatásban dolgozik: fontos ez, vagy sem? Mit segít, ha szóba kerül, és mit segít, ha elhallgatjuk?

Amerikában, ha megjelenik Ramirez fantomképe a televízió képernyőjén, akkor elhangzik az is, hogy talán mexikói, vagy Puerto Rico-i, vagy akár maga az a mondat is, hogy a hispánó/latino közösséghez tartozik. De ugyanígy elhangzik az utalás a bőrszínre, illetve a rasszra akkor is, ha éppen fehér sorozatgyilkost keresnek – ebben nem tesznek különbséget.

Nálunk ez tabu. Totális tabu. Hiszti van miatta, meg éles viták. Hogy miért is, azt nehezen értem, hiszen sokszor elég, ha a vezetékneve kiderül egy-egy feltételezett elkövetőnek, vagy maga a bűncselekmény típusa, vagy az elkövetés helyszíne, esetleg körülményei kerülnek megemlítésre, ezek már mind alkalmasak arra, hogy a jelenkori Magyarországon a társadalom jelentős része meg legyen arról győződve, hogy mi történt. Hogy sok esetben nagy valószínűséggel cigányok az elkövetők.

És aki most itt megemlíti Kiskunlacházát, annak is tökéletesen igaza van. De ezért is fontos, hogy tudjuk, mik a valós állapotok, mivel kell az egész országnak szembenéznie, nem pedig elfedni, vagy éppen eltakarni, elhallgatni a tényeket.

De ugyanakkor meg egy amerikai filmben ma már nem fognak csak azért kevesebb feketét, latint, vagy ázsiait mutatni egy börtön-jelenetben, mert ezzel szeretnék megóvni a fekete, ázsiai és latin közösségeket a társadalmi előítéletektől. És ez nagyon fontos dolog. Ha én ma szeretnék egy dokumentumfilmet készíteni a börtönviszonyokról, akkor sokan lehet, hogy arra kérnének, hogy ne mutassak már annyi cigány-embert, amennyi talán valóban lenne, vagy ne utaljak erre a tényre, ne legyen ez a jellemző majd releváns a filmben, stb. mert szerintük ezzel én csak a gonosz magyar többségi társadalom előítéleteit erősítem. Nos, szerintem ezekkel már nem erősítjük tovább azokat, mert a társadalomnak mélyen beleégtek a húsába a saját sztereotípiái, és felesleges egy ideje már bármit is elkendőznünk, vagy megszépítenünk. Azt megtehetjük, hogy más is mutatunk, mint amivel eleve találkoznak, de azt eltakarni, azt letagadni, amit mindenki lát, azt nem érdemes. És ugyanígy nem érdemes mutogatni mindig a másik oldalon látni vélt hasonló jellemzőket sem, és azokkal egybemosni a mi jellemzőinket: „nézd, a három cigány mellett ott áll egy gázsó is a cellában!”

 Nem hiszek a cigány-pártokban, sem abban, hogy egyszer a Kossuth téren kellene százezernyien tüntetnünk, mert akkor azzal megmutathatnánk. Nekem ez nem kell. Aki a barátom, vagy szellemi támogatóm, annak megmutattam már önmagam egyedül is, hogy mire képes egy motivált, tenni akaró, és a gázsókat is értő cigány-ember. És ez nagyon fontos. Mármint az, hogy én a gázsókat is érteni akarom, nem kizárólag a bennük meglévő hibákat erőltetetten kutatva és azokra mutogatva fedni el a saját és a magyarországi cigány közösségek negatív tulajdonságait, saját létező hibáinkat, csak mert akkor talán kevésbé leszek én, vagy leszünk mi is hibáztathatók a jelenlegi viszonyokért.  Nem, ez az ember nem én vagyok.

De ha én magamba nézek és felfedezem a saját, vagy a közösségem hibáit, elismerem és vállalom is azokat, akkor azzal majd igenis erkölcsi alapot teremtek ahhoz, hogy elvárjam, megköveteljem a többségi társadalomtól is az önmagába nézést, és azt, hogy támogassák valóban az arra érdemes cigányokat ebben az országban. Még ha most úgy is tűnik, hogy nincsenek sokan. Higgye el mindenki, majd lesznek.

És az összes cigány-embernek üzenem, bármelyikünk képes lehet arra, hogy értse a gázsókat is végre. És közben igen, a gázsók is könnyebben megérhetnének sokunkat, ha kinyitnák a szemüket, nemcsak közhelyeket felvonultató és sok esetben pártalapokon, pártszimpátián nyugvó frázisokat olvasnának, beszélnének meg, valamint ha észrevennék végre azokat a cigányokat, akik megcáfolják az összes, korábban már bennük felépült előítéleteket. És akkor majd a gázsók fogják felvetni, hogy miért nincsenek hiteles cigányok a pártokban. Hogy miért kell alig néhány osztályt végzett és megkérdőjelezhető erkölcsiséggel bíró cigány vezetőket, örökös elnököket és cigány vezéreket látniuk a tévében, vagy hallani a helyi közösség nevében. És ez igenis majd mindannyiunk érdekét szolgálja. Illetve szolgálná. Kár, hogy elkéstünk vele.

 Szóval a cigányok azok csak úgy vannak.

Sokan és sokfélék.
Amit viszont mindenképpen ki kell még ebben a fejezetben mondani, az az, hogy ha az elmúlt 300-500 év nélkülük telt volna el itt a Kárpát-medencében, akkor sokkal szegényebb lenne ma a magyar kultúra és a magyar társadalom. Egész egyszerűen nem létezik Magyarország a cigányok nélkül, és nem fog létezni a jövőben sem. És nem csak arról van szó, hogy a Margit-kertben milyen érzés cigányzenét hallgatni, vagy, hogy cigány szavak tucatjai töltik ki mindenkinek a hétköznapjait a verdától kezdve a melón át egészen a kajáig. Nem. Ezzel ennél sokkal szervesebb, sokkal élőbb.

Azért, mert a cigányokkal együtt lett ez az ország mostanra olyan, amilyen. Rengeteg cigány-ember vére, verítéke kerül a búzát termő földekbe, megépített utakba és hidakba, de ott vannak nem kevés vérvonalban, végrendeletben, az összekevert össz-magyar nemzetségben. Ezt a tényt a cigányoktól általában ódzkodó többségi gázsóknak is el kell fogadniuk. De ez ne tegye a cigányokat se elbizakodottá – egész egyszerűen ez egy kényszerű, de büszkén is vállalható állapot. Számos helyen olvastam – magukat értelmiséginek mondó cigányok tollából egy-egy fórumon, vagy blog-on – hogy a gyenge, magtalan gázsókkal szemben az erős és szívós cigányok majd megmutatják, milyen világ is lesz az, amelyben a mainál is többen lesznek a cigány-emberek, és akik majd egyszer talán még össze is forrnak a saját társadalmi és politikai emancipációjukért. Újfent egy baromság, veszélyes, és újabb őrült reakciókra adhat csak okot.

A cigányok azért voltak eddig és lehetnek majd a jövőben is érdemi részei ennek a társadalomnak és kultúrának, mert rengeteg olyan erőforrás lakozik a hazai cigány közösségekben, amelyek építő jellegű feladatokra lennének foghatók. És bár a jelenlegi leszakadás miatt nem várható el, hogy cigány orvosok és mérnökök százai, ezrei végezzenek az egyetemeken a közeljövőben, az azért igenis fontos és érdemi cél lenne – vagy lehetett volna –, hogy a lehető legtöbben váljanak dolgos szakmunkássá, vállaljanak feladatot a közszférában és a közszolgáltatásokban (rendőr, tűzoltó, ápoló, védőnő, vasutas), ezzel segítve a mindenkori gazdasági és társadalmi folyamatokat. Ezekre az emberekre ennek az országnak egész egyszerűen szüksége van, illetve már nagyon régről szüksége lett volna. Több százezer olyan emberről beszélünk az elkövetkezendő évtized során, akik termelő, alkotó tagjai lehettek volna ennek az országnak – és érdemi feladatokban, nem pusztán közmunkában és közcélú foglalkoztatásban. Ehhez kellett volna igazából okosság a cigány vezetők fejében, nem pedig mozgalmakat, meg felvonulásokat szervezni. Tessék, van itt bárki, aki azt mondja, hogy egy cigány szakmunkás céh, vagy cigány iparszövetség létrehozását vállalja? Vagy létrehozza és működteti az első Cigány Vállalkozás-fejlesztési Akadémiát? Esetleg mindent elkövet azért, hogy létrejöjjön egy cigány takarékszövetkezet, vagy egy cigány biztosító? Na, erről beszélek. Ellenben ezek ellen a sorok ellen bármikor össze lehetne trombitálni néhány tucat embert, hogy nagyon mérgesek legyenek. És ennél többet ők nem is akarnak majd csinálni. Mármint azért, hogy végre kicsit is közelebb kerüljünk a valós felzárkózáshoz. Ez nekik elég, ehhez értenek - meg a sopánkodáshoz. Az örökös sopánkodáshoz.  

De közben ezek a gondolatok is oda vezetnek, és megint csak oda tudok visszatérni: ha segíteni akarok a hazai cigány közösségeknek, akkor tudnom kell, hogy kik ők, hányan vannak, és milyen célok teljesülésével tudom segíteni a felzárkózásukat.

Ha pl. szeretnék 3000 cigány pedagógust – mert történetesen szerintem ez sokat segítene a jelenlegi helyzetben – , akkor tudnom kell, hogy kik közül választhatok, kiket szeretnék tanító-, és tanárképző főiskolára eljuttatni. Ugyanígy kellene 1000 cigány közrendőr, 500 cigány védőnő, 300 cigány tűzoltó, stb. – de ehhez valóban látnom kellene őket először is.

És igenis, nekem fontos lenne, hogy cigányok legyenek, főleg, ha cigány közösségekben teljesíthetnek szolgálatot.

És, hogy miért?

Azért, mert a cigány rendőr lebonthatja ez előítéleteket. Mind a két oldalon. Formálhatja a testületet, és maga cáfolhatja meg az évtizedes előítéleteket. Sőt, civilben egy kávé mellett az apja portáján a teraszon ülve elmondhatja bárkinek a sorról, hogy miért hisz abban, hogy ezzel segít. Vagy akár azt is, hogy a rendőrre támadni súlyos bűncselekmény, és hogy rokonra nem kell tanúvallomást tenni, de miért is lenne jó, ha nem maradna a közösségen belül elrejtve a családon belüli erőszak. A cigány tanár megláthatja a valódi tehetséget és elmagyarázhatja a Dankó utcában, hogy az iskola nem ellenség. Sőt. Azt is megértetheti, hogy az az egyetlen kiút. De félreértés ne essék, nem az ország, hanem egy-egy sors, egy-egy élet, vagy éppen család és közösség számára. És ezért is kellenének több százan, több ezren, hogy így majd több száz, több ezer helyen legyen esély ezekre a dolgokra talán tényleg ráébredni. Az iskola kell. Ha cigánygyerekkel lesz félig tele, akkor is. Kossuth, Petőfi, és a legfontosabb matematika-képletek, vagy a fizikai állandóságok és Liszt életrajza ugyanazok maradnak. De nélkülük csak a nyomor, az irracionalitás a teljes esélytelenség jut. 

Szóval itt rengeteg tennivaló akad – ami most azt jelenti, hogy aki még hisz abban, hogy nem vagyunk túl az utolsó órán-utolsó percen, akkor itt találhat magának feladatokat, missziókat, sőt, most még azt is kimondom, hogy helyben akár eredményeket is. Azaz, aki most felháborodna, az menjen és ezeket az energiáit fordítsa arra, hogy kimegy és valamit érdemit is próbál tenni. Sőt, ha megkeres, vele tartok majd biztosan. Szemetet szedni, közösségi házat kifesteni, tudatosságot ébreszteni és játszóteret építeni mindig és mindenhova szívesen.